Az özvegy búcsúja

Uram, vajon hol tévedtem?
Mert magamtól nem tudok rájönni.
Elhagytad a betegséget,
Igen korán életét megölni.

Ő volt nékem életemben
Az örömöm, drága feleségem.
Szeretettel behálózott,
Így a múltat elfeledtem régen.

Aztán jöttek boldog évek,
Két gyermekkel áldott meg az Isten.
Hittük azt, hogy a faluban
Boldogabb pár, mint mi vagyunk, nincsen.

Hat nap nehéz munka után
A templomban mindig együtt jártunk.
Meg is áldott a Jó Isten,
A boldogság nem hiányzott nálunk.

Mikor a tél beköszöntött
S az éjszakák mind nagyobbra nőttek,
Tanácskozni a szomszédok
Minden este Sárikóhoz jöttek.

Az asszonyok tanácskoztak,
Mi a kártyák forgatói lettünk.
Így a hosszú téli esték
Mint a madár elszálltak mellettünk.

Aztán szívünkben jó kedvvel
Távoztunk el ki-ki otthonába.
Örvendtünk egymásnak, mondva:
Ez az este sem telt el hiába.

Téli esték – téli esték
Boldog voltam, míg megvoltunk ketten.
Te itt hagytál, veled együtt
Boldogságom végleg eltemettem.

A Jó Isten, égi Atyánk,
Az árvák és özvegyek Atyja,
Az árvákat, özvegyeket
Bánatukban soha el nem hagyja.

Ha az ember bánatában
Azt hiszi, hogy semmi kiút nincsen,
Elhagyta a rokon, barát –
De őt soha el nem hagyja Isten.

Meghal egyszer, ki született,
Itt a földön nem kivétel senki.
Csak így lehet a lelkünknek
Örök élet kapuján bemenni.

Drága nejem, te jó voltál,
Így a lelked odamegy a mennybe.
Jelenj meg az álmaimban,
Minden éjjel, s vigasztalj meg engem.

Mondd, hogy jobb, ahova mentél,
Mert a mennyben nincs jajgatás – sírás.
Így vigasztalja az embert
Itt a földön a drága Szentírás.