Betty menyasszonynak

Vass János

Mikor valóban itt láttam,
Szívem megtelt szeretettel!
Éreztem, hogy Isten engem
Azért mégsem felejtett el.

Reményt kellett a szívembe
Fellendülni bennem éget,
Mert falumba költözni fog
Évek után, magyar lélek.

Jöttek nem kedvelt vendégek,
Összetörték a szívemet!
A falumban álig látni
Gyermekkori játszóhelyet.

Házak épültek azokra,
Csak az emlékek maradtak.
Kérlek Isten, vessél véget
E szomorú folyamatnak!

Nekünk is Te vagy az Atyánk,
El egészen ne felejts el,
Mint a többi gyermekedre,
Tekints ránk is szeretettel.

Ha a szabadság egy festmény,
Mit örznénk éveken át,
Sajnos mi azt sosem látjuk,
Csak annak a másolatát.

Te adtad a szabadságot,
Mégis harcolnunk kell érte,
Mert a törvényhoző ember
Nem adta meg, csak ígérte.

A székely lány csak egy szikra,
Mely szívünkben lángot vethet,
Mint papné ha tudni fogja
Kezelni a szeretetet.

Testvérek közt nincs két mérce,
De ha mégis, csak rajönnek
S minden kicsi szeretetet
A szívükből kitörölnék.

Szeretet nélkül az ember,
Elveszíti a boldogságot,
De már késő lesz, amikor
Rájön, hogy rossz füre hágott.

Hiszem azt, hogy minden jól lesz
Nem is gondolhatonk máskra,
Mert a szívem úgy vigasztal,
Hogy nincsen ok az aggódásra.

A székely lány hozzánk kerül
S lesz a falunk büszkesége,
Jó kezdet, mit lelkészünk,
Bár soha ne lenne vége!

A magyarnak élettársa
A legjobb, hogy magyar legyen,
Mert ha nem, közéjük állhat
A vitatott történelem.

Erdélyország, az igazság
Elfávozott tőled régen,
Utoljára írtak róla
Mátyás király idejében.

Templomaink megmaradtak
És tartják benünk a lelket,
De úgy érzem, Isten minket
Egy ideje elfelejtett.

Templomunkat újjá tettük
S nagyon büszkék vagyunk rája!
Ha nem tudunák: a menyasszony
Völegénye a gazdája.

2017. május 15 – 20

Ugorj a tetejére!