Egy anya fájdalma

Ki volt egykor a faluban,
Édesanyák egyik legszebb gyöngye.
Ma folyt le az arcjára
Életének legkeserűbb könnye.

Uram, vajon hol tévedtem?
Mert magamtól nem tudok rájönni.
Elhagytad a szörnyű halált
Ilyen korán életére törni.

Ő volt a mi családunkban
A családfánk egyik legszebb ága,
De eljött a szörnyű halál
Letörte és elvitte magával.

Boldog volt a mi családunk,
Két gyermekkel áldott meg az Isten.
Hittük azt, hogy a faluban
Boldog család, mint a miénk, nincsen.

Hat nap nehéz munka után
A templomba mindig együtt jártunk.
Meg is áldott a jó Isten,
A boldogság nem hiányzott nálunk.

Mikor a tél beköszöntött,
S az éjszakák mind nagyobbra nőttek,
Fiúk, lányok a szomszédból
Szórakozni, gyakran hozzánk jöttek.

Életkedvvel feltöltődve
Énekszóra, táncra kerekedtek,
Így a téli hosszú esték,
Mint a madár, elszálltak mellettek.

Aztán szívükben jókedvvel
Távoztak el ki–ki otthonába,
Örvendtek egymásnak, mondván:
– Ez az este sem telt el hiába!

Ily boldog volt a családunk
Addig, amíg ők megvoltak ketten.
Fiam meghalt, s mától fogva
Boldogságom végleg eltemettem.

Ha az ember bánatában
Azt hiszi, hogy semmi kiút nincsen,
Elhagyta a rokon, barát–
De őt soha nem hagyja el Isten.

Meghal egyszer ki született,
Itt a földön nem kívétel senki!
Csak így lehet lelkünknek
Örök élet kapuján bemenni.

Drága fiam, te jó voltál!
A te lelked ott van már a Mennyben,
Jelenj meg az álmaimban
Minden éjjel, s vigasztalj meg engem!

Mondd, hogy jobb ahova mentél,
Mert a Mennyben nincs jajgatás, sírás.
Így vigasztalja az embert
Itt a földön a Szentírás.