Pityeregtem elkeseredésemben
Vass János
– Csend! Az egyik legnagyobb költőről fogunk tanulni – csengtek a tanár elvtársnő szavai. – Síri csend lett az osztályban. Mindenki odafigyelt. A tanár elvtársnő elmosolyodva mondta:
– Vassnak a legkedvesebb költőjéről. – Az egész osztály rám nézett. Mindenki tudja, hogy levelezem a szerkesztőséggel és Petőfi verseit legalább tízszer elolvastam, így jegyzem meg a szép kifejezéseket.
Másnap szintén magyar óra volt. Petőfi életrajzát hagyták fel. Úgy megtanultam, hogy szinte kívülről tudtam.
Ahogy a tanár elvtársnő bejött az osztályba és leült a katedra mellé, felnyújtottam a kezem, hogy feleljek. A tanár elvtársnő végignézett az osztályon, csupán két tanuló nyújtotta a kezét. Nem feleltem. Szinte pityeregtem elkeseredésemben. Az óra végén magához hívott, és azt mondta:
– Nemcsak a kedvenc költőnek az életrajzát kell megtanulnod, hanem mindenkiét, és minden leckét. – Szégyeltem magam.
De megtanultam, hogy minden órára rendszeresen kell tanulni.
VIII. D. osztályos, Gyulafehérvár
(kézírásban: 1965 – XI – 6)
Két hármas története
Vass János
István az óra előtt arra kért, ha esetleg feleltetik, súgjak.
— Úgy történt, hogy éppen őt szólíttatott fel. Én a negyedik padban ülök, ő meg az elsőben.
István alighogy felelni kezdett, összezavarodott. A tanárnő szigorúan nézett rá, ő meg segítségkérően pillantott felém. Súgni kezdtem. A tanár elvtársnő észrevette, de nem szólt semmit. Ekkor bátorságot kaptam és folytattam a súgást. Mire a tanárnő csak ennyit mondott:
— Ülj le, Molnár István, hármast kaptál és te is Vass. Köszönd meg a barátodnak!
Ugy szégyeltem magamat, azt a hittem a föld alá sülyedhek. Azóta leszoktam a súgásról.
(VII. osztályos, Gyulafehérvár)
1965 – IV – 3
Közeleg a tél
Vass János
– Első versem –
Az ősz utolsó hónapjában vagyunk már,
Közeleg a hideg tél, búcsúzik a nyár.
A varjú búsan károg: be kár, be kár…
Hogy itt a hideg tél, sápad a napsugár.
A kis cinke meg azt kéri, panaszolja,
Hogy segítsünk rajta, mert megfagy a hóban.
1963 XI–23
VI. osztályos Gyulafehérvár