Legfényesebb csillagunk

Vass János

Este, mikor szép az idő,
Gyakran csodálom az eget,
Sok százezer csillag közül
A legeslgefényesebbet.

Szíriusznak keresztelték,
Én új nevet adtam neki,
Úgy éreztem, az Árpád név
Sokkal jobban megilleti.

Árpád, nemzetünk csillaga,
Ő itt nekünk hazát szerzett,
Európa közepébe
Úgy került a magyar nemzet.

Ezer évig megtartottuk,
Amit Árpád hagyott nekünk,
Kevés volt a jó barátunk,
De volt bőven ellenségünk.

„Bahát” grófjok, nemes bárok
Elhanyagolták a hazát,
Így a világ hatalmasai
Elcsatolták kétharmadát.

„Én Istenem, én Istenem,
Mért hagytál el?” – Jézus szóla,
Isten őt meghalni hagyta,
Hogy a halált legyőzze majd,
Odalenn a mély pokolba’.

A mi árva magyar hazánk
Nem volt az Istennek fia,
Amikor megfeszítették,
Nem volt kihez fordulnia.

Csodát nem várt, nem volt kitől,
Mert csodát csak Isten tehet.
Akkor Isten is engedte
Megsúfolni nemzetemet.

Akik ajándékba kapják,
Úgy vélik, hogy kérünk sokat
Őshazánkba: egyetemet
S autonóm régiónkat.

István király szellemében
Soroltam fel mindezeket,
Hogy felébressze szívünkben
A sorvadó szeretetet.

Azt a szeretetet, melyet
Immár több mint ezer éve
Beléplantált a szent Pápa
Ősapáinknak szívébe.

Az igazi szeretetet
Nehéz körülmények szülik,
Megérette azt a magyar
Lábujjától fel a fülig.

Ha a szeretetünk csökken
– Gazdag a mi történelmünk! –,
Bűven akad olyan forrás,
Honnan szeretetet merünk.

Nem akkor hal meg az ember,
Mikor testét sírba teszik,
Hanem akkor, amikir őt
Szerettel elfelejük.

Ha mi minden esztendőben
Nevét ajkzinkra vesszük,
Élni fog mi nagy királyunk,
Amíg létezik nemzetünk.

Minden évben mínel többen
Jöjjünke el, ha nem is kellünk
Azoknak, kik elsímítják
Ezeréves történelmünk!

Ne hagyjuk, hogy elfojuljon
Éreinkben magyar vérünk!
Nagy a kísértése annak,
Ahol kisebbségben élünk.

Rubik-kockát, ha forgatnak,
C-vitamint szopogatnak,
Golyóstollal írogatnak,
Köszönjék meg a magyarnak,
Akkor is, ha nagyhatalmaknak.

Mutassuk meg a világnak,
Hogy Szent István hazájában
Nem fog elveszni a magyar
Bárhol is él:
Itt, Erdélyben – Felvidéken
Ukrajnában, Szerbiában.

Ugorj a tetejére!