Zsuzsikáéknál

Egy színmagyar kis falucska
Fekszik két nagy domb aljában!
Ott ismertem meg egy kislányt
Fehér csokor volt hajában.

Piros babos ruhácskája
– Dicséret annak, ki varrta –
Azt hittem, hogy csak álmodom
Olyan ügyesen állt rajta.

Az a kislány öt év után
Igent mondott, s lett a párom.
Elcsaltam a falujából
És túlvittem hét határon.

Azért gyakran odajárunk
A színmagyar kis faluba,
Mindig szeretettel fogad
Zsuzsika, unokahúga.

Ma is kedvesen fogadott
Az asztalon minden jóval,
Étel előtt pálinkával,
Étel után kínált borral.

Aztán jött a beszélgetés,
A bor meghozta a kedvet.
Zsuzsika mindegyre mondta:
– Hozzak-e még más egyebet?

Van még szőlő a pincében,
Kedvence Bözske nénémnek!
Hozom, mert tudom a hölgyek
Inkább a gyümölcsből kérnek.

A férje sem restelkedett
Nézett erre, nézett arra,
Ismét töltött poharába
Kinek kiürült pohara.

Úgy elnyúlt a beszélgetés,
Hogy már szürküledni kezdett.
Nehézkés volt az elválás
Ilyen szép fogadás mellett.

A színmagyar falucskába
Fű, fa, virág, magyar minden.
Barátságos lakosságát
Jósággal is áldja Isten!

Ezt a szép magyar oázist
Hol a csárda főszereplő,
Egészben – több századon át –
Megtartotta a Teremtő!

Tartsd meg, Isten, ezt a falut
Színmagyarnak mindörökre!
Hadd lássák, hogy nemzetünket
Sehol nem tehetik tönkre!